BOHUS ZOLTÁN LÁSZLÓ

1941 - Endrőd

Édesanyám Varga Jolán, Édesapám Bohus János. Endrődön születtem 1941.december 21.-én, az év legsötétebb napján. Olvastam valahol: a sikeres élet elkezdéséhez a legfontosabb, hogy az ember jól válassza meg a szüleit. Nekem szerencsém volt. Pedig a család háttere nagyon átlagosnak mondható: egy kis falu a Viharsarokban: Csanádapáca, ahol anyai nagyapám tisztes asztalos és koporsókészítő műhelyt tartott fenn. Édesanyám mesélte, hogy a szomszédban lakó kis barátnőjével öt-hat évesen ott játszottak a műhelyben, nem egyszer a koporsókban bújtak meg. (Ezt Greenaway is megirigyelhette volna!) Erről a barátnőről jó hatvan év múlva tudtuk meg, hogy Mihály Gábor képzőművész kollégánk édesanyja. Akkor Eszter lányom és Mihályék Panni lánya már jó barátnők voltak - kétszáz kilométerre nagymamáik falujától a Százados úti művésztelepen.

 

1946 -

A Bohus fiúk: Jancsi, Zoli, Tomi és Gáza

 

1952 -

Szüleim házasságát követően jött a háború, de megszületett az öt gyerek 1940 és 1948 között. Nem volt túl könnyű, de sikerült. Édesanyám varrónőként dolgozott, így segítette a családi kasszát. A család a viszontagságos évek alatt többször is költözött. János bátyám Csanádapácán, én Géza öcsémmel Endrődön születtem, Tamás Gyomán, Éva Mezőtúron, majd végleg Békéscsabán kötöttünk ki. Iskoláimat ott jártam ki

 

1957 - Békéscsaba

Azt mondanom sem kell, hogy milyen reményekkel támogatták első rajzi próbálkozásaimat. A városban, ha művészetről esett szó, csak a festészet számított. Az úttörőházi rajzszakkörben Lehoczky Mihály bácsi lelkendezett a város nagy fiáért: "...nagy művész volt Leonardo, nagy mester volt Raffaello, de mindegyiknél nagyobb volt Munkácsy." Ezt komolyan is vettük.

 

1961 -

Nyolcadikosként már a városi (természetesen Munkácsy nevét viselő) rajzkörben Mokos József nagybányai indítttatású festő és megszállott pedagógus segített abban, hogy minden előképzettséget megkapjak a főiskolához. A rajzkörből már többen bekerültek a különböző iskolákba a közismert lavór-módszernek köszönhetően. Ennek lényge, hogy egy beállítást -csendéletet, gipszgejet- legalább négyszer-ötször kellett megrajzolni, lefesteni, hogy megtanuljuk a lényegét. Mikor hatodszorra is ugyanazt a feladatot adta ki valakinek, az kifakadt: "De tanár úr, nekem már hánynom kell, ha erre a témára nézek! Nem baj fiam, ott a lavór, aztán ülj neki hatodszor!"

 

1962 - Budapest, Csipes Antal fotói

Az Iparművészeti Főiskolán Z. Gács György volt a díszítőfestő szak vezetője. Közismert volt nyitottságáról és állandó újítási törekvéseiről. Hagyományosan a szak feladatai közé tartoztak a falfestészet technikai ismeretei, ezek technológiái, de itt képezték a színházi díszlet - és jelmeztervezőket is. Z. Gács próbálkozott a műmárvány lehetőségeivel és a tűzzománc művészi alkalmazásával. Nekünk harmadévben felajánlotta az üvegtervezést is, amire soha nem gondoltam korábban. Aztán hamar beleszerettem, és főleg az üvegfestészet izgatott, de érdekelt az üveg minden lehetősége. A parádi üveggyárban a fúvással is kísérleteztem és persze a tárgytervezéssel is. (Az üvegfestő szakvizsgát csak a diploma után tudtam megszerezni).

 

1963 -

Húszéves korom táján furcsa atavisztikus álmaim voltak. A város ismert helyszínein, például aluljárókban valamiért elkezdtek üldözni én pedig futás közben előre dőlve kezeimmel is segítettem lábaimnak, hogy megmeneküljek. Nem értettem, mások miért nem ezt csinálják, hiszen olyan egyszerű és hasznos. Aztán egyszer láttam a tévéven, hogy a hegyi gorillák is hasonlóképpen futnak. Azóta megszűntek az ilyesféle álmaim.

 

1964 -

Üvegbeton-terv kollázs, papír, 41x54cm

 

1967 - Rákoskeresztúr, Új Köztemető

Krematórium kapu III. A főiskolán kísérletezhettem a tűzzománccal is, de mikor diplomafeladatként azt kaptam, hogy tervezzek zománckompozíciót, az akkor épülő krematórium kapujára, megrettentem. Fiatalemberként nehezen tudtam beleélni magam a témába, de lassan, rengeteg gondolkodás, olvasás és filofofálgatás után arra az eredményre jutottam, hogy a halállal az életfát állítom szembe. Az elhunytat a lehulló levél jelképezi, amelynek helyébe már nő is az új hajtás, az életerő jeleként. Bár a tűzzománcozást is szerettem, az volt az aggályom, hogy a tűzzománc könnyen lepattoghat egy állandóan mozgó kapuról, és a vörösréz tetővel is jobb összhangban lenne egy vörösréz dombormű, ha az égetésre utaló hegesztett technológiát használnám, vagyis ha a hegesztőpisztollyal festenék. Az iskolán belüli kivitelezés akadálya volt, hogy a hegesztőapparátot csak viszgázott hegesztő használhatott, én pedig nem tudtam elképzelni, hogy más csinálja meg a munkámat. Beiratkoztam egy hathetes gázhegesztő tanfolyamra, s mire a vizsgaigazolást kézhez kaptam, már egy hónapom sem maradt a diploma időpontáig. Éjjel-nappal dolgoztam. A rézgőztől többször kitört rajtam a "harangöntőláz", de azért kész lettem. Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy a diplomát követően megkaptam a megbízást a krematórium másik két kapujára is. Elmondhatom, hogy szakmai életem a halállal kezdődött.

 

1968 - Budapest

A krematóriumi ajtók átvételi zsűrijére -1967-et írtunk - Domanovszky Endre szaklektor jött ki, hogy az iskola műhelyében elkészített darabokat elbírálja. Nem sokat tudtam róla, később annál többet. Őpersze egyáltalán nem ismert, ezért ezt kérdezte: Ugye maga ötvösként végzett? Nem, festőként. És most az ötvös szakon tanít mégis? Nem, az üvegszakon. Nem értem. Mondja el mégegyszer. - Én elmondtam. Nem értem. Aztán eszébe jutott valami és azt mondta: Mondja csak, maga nem a Z. Gácsnál végzett? De igen. Akkor már értem, mindent értek.

 

1970 - Budapest

Főiskolás koromban meg sem fordult a fejemben, hogy valamikor tanítani fogok. Ahhoz rengeteget kellene tudni! Aztán, amikor Z. Gács professzor tanársegédje lettem, nem is hittem, hogy ez egy-két évnél tovább tartana, a Mester sem ígért többet. Közben megpróbáltam mindent megtanulni, ami a festő szakon nem tartozott a tananyagba: üvegtörténetet, optikát, technológiát. Az újonnan beszerzett gépeket, kemencéket kipróbáltam és igyekeztem végiggondolni, hogy a megszokott rendeltetésük mellett, mit mire lehetne még alkalmazni. A hallgatóknak is egyre több tanácsot tudtam adni. Teltek az évek, és Z. Gács mester kijelentette, hogy ha nyugdíjba vonul 1978-ban, az üveg szak vezetését nekem szeretné átadni. Én még mindig úgy éreztem, hogy nagyon keveset tudok ehhez. Ezért nagyon örültem, hogy az akkor nemrég végzett Horváth Mártont is vissza hívta a szakra, mert ő az üveg másik oldalát, az ősi és nagyon fontos hutai technikákra épülő formavilágot vette célba. Úgy érzem, azóta is nagyon jól egészíti ki egymást ez a két terület. A tanműhelyben pedig Gonzales Gábor nagyon ambíciózusan irányította a gyakorlatokat. Jó kis közösség alakult ki így.

 

1970 - Budapest

Elvettem feleségül a Rezest. Lugossy Mária Annát.

 

1971 - Budapest

1971. június 6-án megszületett fiam, Bohus Áron Zoltán.