GANZ ÁBRAHÁM

1814 - Unter-Embrach (Svájc)

A svájci Unter-Embrach városkában születtem 1814. november 6-án, régi svájci polgárcsalád harmadik gyermekeként, de első fiúként. Édesapám Ganz Ulrich református kántortanító volt a helyi közösségben. Édesanyám, kit korán, 10 éves koromban elvesztettem, Remi Katalin. (1824) Édesapám, ki egyébként engem egyházi pályára szánt, később újra nősült. Nyolc testvérem volt, és hogy a családot a megélhetési gondok alól mentesítsem, már tizenöt évesen, ácsmesterséget tanultam, de még felszabadulásom előtt 1829-ben Zürichbe, az Eschner vasöntőhöz (az Eschner-Wyss-féle gépgyár alapítója) mentem öntőinasnak. Ez a döntésem egy életre szóló lépés volt.

 

1834 - Európa

1834-ben, a kor divatjának megfelelően, húszévesen indultam el vándorútamra: Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország különböző városaiban, gyáraiban dolgoztam, ahol nagy tapasztalatra és szakértelemre tettem szert.

 

1841 - Pest

Bécsi tartózkodásom során vettem hírül, hogy Széchenyi István kezdeményezésére belefogtak a József Hengermalom Társulat gőzmalmának építésébe. 1841 augusztusában érkeztem a magyarországi Pestre és itt kezdtem el dolgozni, szerelőként. Első tapasztaltom ezzel az országgal, hogy a gyorsan fejlődő magyar gyáripar mennyire nélkülözi a jó, vasiparhoz értő szakembereket. Rövidesen "első öntőmester" lettem a gőzmalom öntödéjében, amely új hazám első, nem nagyolvasztó mellé települt öntödéje volt. A "közvetett" öntéssel rendkívül tiszta öntvényt nyertünk, ez lehetővé tette a különböző vasfajták ötvözését is.

 

1842 - Pest

Az elkészített öntvényeinket az 1842-es Első Magyar Iparmű-kiállításon bemutatták, ezeknek a különleges összetételét és tisztaságát, cikkeiben, még Kossuth Lajos is méltatta. Ezután lettem az öntöde és a gépjavító műhely vezetője és ebben az évben magamhoz vettem Henrik és Konrád öccsémet, utóbbi szintén kitanulta az öntőmesterség fortélyait, bár egyszer lustasága miatt rövid időre elbocsátottam.

 

1843 - Pest

1843-ban, öntés közben a folyékony vas a jobb szemembe fröccsent. Feljegyzések szerint azt mondtam: "A fél szem oda, de az öntés sikerült", bár én erre konkrétan nem emlékszem, feltehetőleg a sokkos állapotom miatt.

 

1844 - Buda

A társaság vezetése megpróbált motiválni, mivel pótolhatatlan szakember váltam szemükben: új szerződést kötöttek velem, és immár a bevételből is részesültem néhány százalékban. 1844 őszén észrevettem, hogy kevesebb pénzt kaptam, mint ami megilletne. Panaszt emeltem, de azt elég pökhendi módon elutasították, ezért felmondtam. Addigi puritán életvitelemnek köszönhetően a megtakarításaimból, 1844-ben telket és házat tudtam vásárolni 4500 forintért a budai Vízivárosban. Ide öntödét építettem, ahol főként a lakosság szükségleteit szolgáló öntöttvas tárgyakat gyártottunk. Az épülő Lánchíd mérnökei és a szintén Széchenyi által alapított Óbudai Hajógyár vezetői megrendelésekkel is biztattak, így az engedélyek beszerzése után hét munkást is fel tudtam venni, amikor jött egy nem várt fordulat: előbb az elengedhetetlen kőszén-szállítmányok nem érkeztek meg a kohókba, majd a megrendeléseket is lemondták! Számomra hamar kiderült, hogy a Hengermalom igazgatójának kérésére maga Széchenyi István tiltotta meg, hogy a konkurens „Ganz” részére bárki szállítson, vagy tőle munkát rendeljen. Széchenyi nem kertelt, felszólított, hogy menjek vissza dolgozni a hengermalomhoz, mert ő bizony tönkre tesz minden rivális öntödét. Életem elkeserítő korszaka volt ez. Végül ahhoz az emberhez fordultam, akinek nevét csak a munkáimat dicsérő újságcikkekből ismertem: Kossuth Lajoshoz. Fogalmam sem volt róla, hogy a két államférfi rivalizálása a sorsomra is meghatározó lesz. Kossuth levelet küldött Széchenyinek, amelyben megzsarolta leírta, hogy a nyilvánossághoz fordul, de ezt egy héttel elhalasztja, hogy addig a méltóságos gróf úr, velem, mint „sveitzi születésű emberrel kapcsolatosan”, „akként intézkedni méltóztassék, miként azt liberális elvei, s emberszerető indulatai javasolandják”. Széchenyi felháborodott levélben utasította vissza a zsarolást, de Kossuth nem tágított. Néhány nap múlva megérkezett az első szénszállítmány az öntödénkbe, és hamarosan a Lánchíd építőitől is megkaptuk a hivatalos megrendelést.

 

1846 - Pest

Még 1845-ben kibővítettem öntödémet a szomszédos telek megvásárlásával és egy kupolókemence építésével. Henrik öcsém mint írnok lett nagy hasznomra, mivel az üzemben egyre csak szaporodtak az adminisztrációs teendők is. Már az első évben hasznot termeltünk, de ezt a bevételt folyamatosan visszaforgattam az üzem bővítésébe. Ekkor még termékeim nem tömeggyártásban készültek. Az 1846-os harmadik iparmű-kiállításon kályhákat mutattunk be, ezzel elnyertük a kiállítás ezüst és József nádor bronzérmét. De hiába jött a sok megrendelés, a körbetartozás, ezen ország rákfenéje, kihíján csődbe vitt.

 

1849 - Pest-Buda

A magyarok szabadságharca teljesen megváltoztatta az életemet. Az öntödém a szabadságharc alatt tíz ágyút és ágyúgolyókat öntött a magyar honvédseregnek, rajta az üzenetünkkel, „Ne bántsd a magyart!” Az osztrák hadbíróság 1849 októberében felelősségre vont. Haynau haditörvényszéke, hatheti fogságra ítélt, de büntetésemet néhány nap múlva egy svájci származású katonatiszt közbenjárásának köszönhetően elengedték. E korszak forgatagában változtattam korábbi elveimen, például, hogy nem szülőföldemről választok feleséget, 1849. október 24-én megnősültem, hitvesem Józéfa, Heiss Lőrinc kékesmester és az akkori városbíró leánya volt. Gyermekünk sajnos nem született, ezért két rokon árva lányt fogadtunk örökbe.

 

1853 - Pest

Ha nem untatlak elmondom a lényegét: "Hogy tökéletes keményöntvényt, úgynevezett kéregöntvényt kapjunk, főeszközül antimonium anyagot használunk. Ezt finomra őröljük, és festéket vagy masszát csinálunk belőle. Az öntvényforma borítófalát bekenjük, majd megszárítjuk és a formát összerakjuk. Végül 100 fokra felhevítjük, és a folyékony vasat a formába öntjük. A merevedéskor azon a helyen, ahol az öntvényforma falát az említett anyaggal bekentük, üvegkeménységű kéreg keletkezik, amely - aszerint, hogy a borítófalat vékonyabban vagy vastagabban kentük be - 2, 3 vagy 4 milliméter vastagságú lesz. Ezért az antimonium anyagot találtam legalkalmasabb eszköznek a tökéletesen jó kéregöntvény előállítására ..."

 

1853 - Pest

Mindent elölről kezdve, felismertem, hogy a vállalat fejlődéséhez olyan termékekre van szükség, amelyek nagy sorozatban (tömeggyártásban) készülnek. 1846-ban a Pest-Vác vasútvonallal Magyarországon is megkezdődött a vasutak építése. Európában ekkor kovácsoltvas abroncsú, küllős vasútikocsi-kerekeket gyártottak. Az öntvényeket homokformába öntötték, és környezeti hőmérsékleten hagyták lehűlni. Amerikában és Angliában már alkalmaztak egy jobb kereket eredményező eljárást, az angol John Burn által 1812-ben feltalált kéregöntést. Ennek a lényege, hogy az öntvények keménysége növelhető, ha az öntést követően gyorsan hűtik le. Ez úgy lehetséges, ha az öntőformát jó hővezető anyagból állítják elő. Ahol a folyékony vas a formában elhelyezett hűtővassal (kokillával) érintkezik, lényegesen keményebb öntvényt nyernek. Az így gyártott kerekek futófelülete keményebb, kopásállóbb. Mi 1853-ban tudtunk először ilyet gyártani, és 1856-ban már szabadalmi oltalmat kaptam a továbbfejlesztett, antimonmasszát is alkalmazó eljárásom, amely "minden öntöttvas tárgy egész felületét, avagy annak csak egy tetszőleges helyét acélkeménnyé teszi".

 

1858 - Európa

Az 1852-62 között épült csarnokunkban Közép-Európa első és hosszú időn át egyetlen kéregkerék-öntödéje működött. Gyártmányaink vásárlói közé tartoztak a Monarchián kívül más közép-európai államok is. Az osztrák, a magyar, a német, a francia és az orosz vasutak egyaránt Ganz-kereket vásároltak. A megrendelések nagy száma miatt az öntöde szűknek bizonyult, ezért 1858-ban felépítettem az új gyárat.

 

1858 - Pest

A szűk esztendők után lassan megérkeztek az első bevételek is. 1850-es évek végére megvalósulni látszottak álmaim. Ekkor már 59 vasúttársaságnak 86 074 kéregöntésű kereket szállított a gyár. Megvettem egy angol szabadalmat is, Ransomes és Biddel találmányát, ami a vasúti váltók szívcsúcsainak gyártására vonatkozott. Természetesen ezt is azonnal továbbfejlesztettem, két újabb szabadalmat kaptam 1861-ben és 1865-ben. Munkásaim száma ötszörösére, a nyeresége pedig tízszeresére nőtt. Tudtam, hogy a sikerhez nem csak a technológiát kell folyamatosan fejlesztenie, hanem csapatot is kell építenie. Koromnak legképzettebb műszaki szakembereit hívtam Budára: Eichleiter Antalt és Mechwart András mérnököket, akik hamarosan a gyár kulcsemberei lettek. Nemcsak jó fizetést, hanem részesedést is adtam számukra. Munkásaimtól minőséget követeltem, de mindent megtettem a jó szakemberek megtartásáért. Nemcsak Pest-Buda legjobb gyári fizetéseit kínáltam, hanem a nyugati országokban is ritkaság számba menő nyugdíj- és betegpénztári szolgáltatásokat is. Sok pénzemet fordítottam „ínségenyhítő” akciókra, azaz kórházak és árvaházak támogatására.

 

1863 - Pest

1863. szeptember 4-én Buda díszpolgárává választottak,

 

1865 - Pest

1865-ben a császár személyesen fejezte ki legmagasabb elismerését.

 

1867 - Pest

1860-1866 között 6293 kéregöntésű szívcsúcsot szállítottunk a vasúttársaságoknak. De nemcsak a vasutaknak gyártottunk termékeket, hanem többek közt hidak (például a Lánchíd öntöttvas kereszttartóinak nagy részét, a szegedi híd öntvénydarabjainak egy részét is az ő vezetésével állították elő) vas alkatrészeit is, valamint kéregöntésű malomipari rovátkolt hengereket is előállítottunk. Később ezzel a termékkel is világhírű eredményeket értünk el, Mechwart András vezetésével. A gyár munkáslétszáma 1854-ben 60, 1857-ben 106, 1867-ben pedig már 371 volt. A napi termelés 2-3 tonna öntvény volt (közte 50-60 db kerék). A gyár termékei a következő nemzetközi elismeréseket kapták: a párizsi világkiállítás három bronzérme, a svájci iparmű-kiállítás ezüstérme, az 1862-es londoni világkiállítás bronzérme és az 1867-es svájci iparmű-kiállítás ezüstérme.

 

1867 - Pest

1867. november 23-án ünnepeltük a százezredik kéregöntésű kerék gyártását, amelynek alkalmából vacsorát adtam minden alkalmazottam és családtagjaik részére.

 

1867 - Pest

Az 1867. december 15-én történtekről nehéz lenne beszélnem. Maradjon ez meg az én küzdelmes életem lezárásának titkaként és ne feledd: „Kinek nincsenek merész álmai, azt csak sajnálni lehet.”

 

1867 - Pest

Svájci állampolgárságát megtartotta, arról nincs adat, hogy a magyar nyelvet elsajátította-e. Családjával németül beszélt, a gyárában németül tudó kollégák vették körül. Életében sokat fordított szociális célokra, üzemében Magyarországon akkor egyedülálló nyugdíjas, és betegpénztárt létesített. Megfeszített munkája idegzetét felőrölte, 1867. december 15-én tragikus körülmények között meghalt. Hamvait a Kerepesi úti temetőben temették el. 1872-ben Ybl Miklós tervei alapján díszes mauzóleumot építettek. Ganz Ábrahám és felesége hamvait 1913-ban helyezték itt örök nyugalomra.